Április 8: a hódmezővásárhelyi választás tanulságai

A hódmezővásárhelyi időközi választáson csak azért vállaltam az akkor még reménytelen küzdelmet Lázár János jelöltje ellen, mert abban bíztam, hogy egy szoros eredmény bebizonyítja az ellenzéki pártoknak az összefogás szükségességét és erejét. Bár a siker esélyét decemberben még nullára becsültem, nem hagyhattam veszni azt az egy százaléknyi esélyt, hogy ezáltal az áprilisi választáson a maffiaállamot demokratikusan leválthatjuk. A vásárhelyiek támogatása és lelkesedése nemcsak engem, de az egész országot meglepte: kiderült, hogy ha van remény a korrupció és megfélemlítés legyőzésére, akkor a korábban nem szavazó választópolgárok is tömegesen fejezik ki elkötelezettségüket a változás mellett: egyesek Svájcból és Norvégiából is hazajöttek szavazni. A fideszes szavazatok emelkedését bőven ellensúlyozta az, hogy a korábbi ellenzéki szavazatok összegénél háromszor többen szavaztak a változásra!

A győzelem éjszakáján biztosra vettem, hogy a pártok megértették a hódmezővásárhelyi üzenetet, hamarosan összeáll a nemzeti összefogás egy új rendszerváltásra. Azóta közel három hét telt el és egyre csalódottabban látom, hogy az ellenzéki pártok még mindig nem egyeztek meg, a Fidesz viszont levonta a tanulságokat és mindent megtesz azért, hogy az együttműködés ne jöhessen létre. Ebben a helyzetben talán nem felesleges összefoglalnom, miben látom én a megoldást, miért bízom mégis töretlenül a kibontakozásban, egy új rendszerváltásban, Magyarország sorsának jobbra fordulásában.

  1. Sorskérdés: nemzeti tragédia fenyeget

1990-ben több kritikus hiba került a rendszerváltásba, ami 28 év alatt végül az autokratikus rendszerhez való visszatérést eredményezte. A pártfinanszírozás megoldatlansága miatt a korrupció szükségszerűen része lett a politikának, ennek elkendőzésére pedig csorbult a jogállam és a sajtószabadság is. Végül a demokráciát, piacgazdaságot és jogállamot képviselő Európai Unió is ellenséggé vált. Gazdasági, kulturális és egészségügyi téren is lemaradtunk a régióbeli versenytársainktól, ami viszont nagymértékű kivándorlást és a kisebbségben élő magyarság asszimilálódásának felgyorsulását eredményezte. A korábban nagyrabecsült miniszterelnökünkről bebizonyosodott, hogy a nemzet felemelkedése helyett családja és barátai gazdagodásán dolgozik. Gyűlöletkampányokat folytat, miközben pénzért akár migránsokat is tömegesen telepít be, arab terroristákkal és Putyinnal üzletel, míg a keresztény Európát támadja. Sorra sajátítja ki a nemzet vagyonát, legyen szó bankokról, gázvezetékekről, erőművekről, kastélyokról vagy az állami földalapról. Ha a putyini útról nem sikerül sürgősen visszafordítani az országot, a gyermekeinktől és unokáinktól megfosztott magyarság a trianonihoz fogható katasztrófa elé néz.

  1. Centrális erőtér: tolvajkormány és maffiaállam

Orbán Viktor politikai dörzsöltségét mutatja, hogy a bolsevik pártfegyelemmel rendelkező Fidesz-KDNP-vel szemben egy erőtlen és megosztott ellenzék áll, a kampányok finanszírozásához szükséges forrásoktól és független sajtótól egyre inkább megfosztva. Az egyfordulós választási modellben a jobb- és baloldali ellenzék összefogása híján a Fidesz győzelme kódolva van. A fékek és ellensúlyok módszeres kiiktatásával az állampárt korlátlan lehetőségeket kapott, a hatóságokat hatalmi érdekei szolgálatába állítva a korrupció és megfélemlítés 50 éve nem látott szintjét építette ki. A Fidesz arra is rájött, hogy hatalmának fenntartásához feleslegesek az értelmiségi szavazatok: az MDF-től örökölt szellemi holdudvart ma Kósa Lajos és Németh Szilárd helyettesítik. Aki ma még a közismerten korrupt kormányra szavaz, ezt három okból teszi:

  1. Fél a migránsoktól, és nem látja, hogy a migránsoknak éppen Rogán barátai adtak ki letelepedési engedélyeket, a menekülteket pedig Orbán is folyamatosan befogadja.
  2. Fél a káosztól, amit egy számukra bolhacirkusznak tűnő, egymást sokszor a Fidesznél is jobban elutasító ellenzéki pártok kormányra kerülése jelentene.
  3. Nem hisz abban, hogy hatalomra kerülve a mai ellenzék jobb lenne, mint a szocialista kormányok voltak 2010 előtt.

A bizonytalanok is tisztában vannak a kormány korruptságával, és elsősorban azért nem mennek el szavazni, mert nem látnak esélyt és lehetőséget a kormány leváltására, illetve nem tudják, mi következne egy ellenzéki győzelem után. Különösen is igaz ez a jelen helyzetben valószínűleg a mérleg nyelvét képező „kiábrándult fideszes” szavazókra.

  1. Van kiút!

Orbán Viktor rendszere azonban a saját logikájával verhető is: amennyiben egyetlen esélyes ellenzéki jelölt áll szemben a Fidesz jelöltjével, akkor van esély a győzelemre és ez a remény hihetetlen számban mozgósítja a korrupciótól megcsömörlött választópolgárokat.

Hódmezővásárhelyen nemcsak az összefogás volt adott, hanem személyemben egy jobboldali jelöltet támogattak az ellenzéki pártok, ami viszont a kiábrándult fideszes szavazóknak is elfogadható volt. Bár a számok ezt eltakarják, a vásárhelyi kampányunkban végig érezhető volt ezen réteg erőteljes jelenléte (katolikus és református közösségek, gyakorlatilag a teljes értelmiség, illetve az idősebb korosztályok) – úgy tűnik, a Fidesz szavazótábora részben lecserélődhetett még 2014 óta is…

Mivel az áprilisi országgyűlési választáson néhány ismert kivételtől eltekintve csak pártjelöltek indulnak, nem elég minden körzetben a legesélyesebb ellenzéki jelöltet kijelölni, hanem komolyan meg kell indokolni azt is, hogy egy jobboldali szavazó miért szavazzon egy szocialista jelöltre, vagy egy LMP-s szavazó egy jobbikos jelöltre. Ehhez ideális esetben egy előre ismert közös ellenzéki kormányra és kormányprogramra lenne szükség. Minthogy a már elkötelezett ellenzéki szavazók mellett fontos a mérleg nyelvét képező ingadozó fideszes és még bizonytalan választók megnyerése is, ennek a kormánynak javaslatom szerint többnyire korábban Orbán Viktor által is elfogadott szakemberekből kellene állnia – ezért vetettem fel olyan politikusok neveit, mint Bod Péter Ákos, Mellár Tamás, vagy Chikán Attila. A neveknél fontosabb azonban az ellenzéki pártok közös elköteleződése egy nemzeti minimum program mellett, ami megnyugtatná a választókat, hogy a közösen felállítandó ügyvivő kormány megtartja az elmúlt évek államháztartási stabilitását, megtartja az általunk is elfogadott eredményeket, miközben végrehajtja az elmaradt rendszerváltást és elszámoltatást. Egy közös nemzeti minimum megfogalmazásával az ellenzék esélyes jelöltjére szavazó választók megnyugodnának, hogy a sokszor velük ellentétes értékrendű közös ellenzéki jelöltre leadott szavazataik nemcsak a Fidesz vereségéhez járulnak hozzá, de egy új, közös irányvonal megvalósításához is. Megnyugodnának, hogy nem káosz és anarchia, hanem egy új rendszerváltás következik. Független jobboldali és baloldali értelmiségiekkel együttműködve elkészítettük javaslatunkat a rendszerváltás 12 pontjára, melyet már közzé is tettem a rendszvaltas2018.hu oldalon.

  1. Az áprilisi választás forgatókönyve

Hódmezővásárhely megmutatta, hogy ha van egy esélyes jelölt, a független és pártválasztásukban bizonytalan, eddig sokszor reményvesztett polgárok is nagy tömegben hajlandóak elmenni és a változásra szavazni. Ha van remény, akkor akár 70% is lehet a részvétel, a fegyelmezetten leszavazó fideszesek kisebbségbe kerülnek és lesz rendszerváltás. Ha nincs összefogás, minden ellenzéki párt veszít: a Fidesz elviszi a mandátumok nagy többségét. Ha Vona Gábor radikálisan odaáll az összefogás mellé, a legnagyobb kormánypárt vezetője lesz, ha nem áll oda, akkor legfeljebb a legnagyobb ellenzéki párté. Az LMP és a baloldali pártok legitimitása is megkérdőjeleződik, ha nem állnak be egy ellenzéki összefogásba: választóik ugyanis elsősorban Orbán megbuktatását várják tőlük. Ha ez miattuk hiúsul meg, szimpatizánsaik többsége örökre otthagyja őket, mint a nemzet árulóit. A pártok közös felelőssége a megegyezés, ellenkező esetben igaza lesz a Fidesznek, amikor ellenzékváltó hangulatról beszél.

A megegyezés a 106 egyéni körzet mindegyikére kötelező – ami nem jelent mindenütt visszalépést, de a taktikai szavazáshoz minden körzetben ismernünk és támogatnunk kell az esélyes jelöltet. Ehhez a pártoktól független polgári kezdeményezések máris több listát publikáltak, én személy szerint azonban még mindig reménykedek a pártok megállapodásában ebben a kérdésben. Amennyiben erre nem kerülne sor, akkor természetesen a tőlük független közösségek javaslatait leszek kénytelen támogatni magam is, esélyt adva egy pártok közötti reális egyezség jelöltjeinek is a legerősebb pártokkal szemben (a megállapodás ugyanis nem szólhat mindösszesen két párt jelöltjeiről).

Emellett a listás szavazás fogja kialakítani a pártok valódi sorrendjét. Fájó szívvel mondom azt, hogy az Orbán-rendszer bukása érdekében most nem szabad bejutási küszöb elérésére esélytelen kis pártokra szavazni, mert az a szavazat elveszhet és ez a Fideszt erősítené. A határon túli magyarság esetében is fontos lenne, hogy ne az őket is megosztó, hazánk európai élvonaltól való további lemaradását eredményező Fidesz kormányra szavazzanak – ezúton is biztosítom őket, hogy személy szerint is nagyon örülök a nemzet egyesítésének és az állampolgárságuk megadásának. Ugyanakkor a nemzet érdekében fontos, hogy hálájukat ne a tolvajkormánynak, hanem a nemzetnek fejezzék ki.

  1. Ellenzéki kormányzás?

Egy remélt választási győzelem esetén sokan nem látják, hogy a mai ellenzék hogyan lesz képes az országot bölcsen irányítani. Számomra a jelen történelmi helyzet, amiben Orbán Viktor egyesítette a nemzetet – igaz, nem maga mellett, hanem maga ellen – éppen hogy bizakodásra ad okot. Ugyanis ha az ellenzéki pártok közül bármelyik elég erős lenne ahhoz, hogy önmagában is átvegye a Fidesz hatalmát, félő, hogy megmaradna az orbánizmus, csak egy új ember ülne Orbán helyére. Minthogy azonban ezek a pártok egymásban sem bíznak, a választók bízhatnak bennük. Biztosra veszem, hogy együtt egy olyan rendszert fognak kialakítani, ami megakadályozza, hogy ismét egy kézbe kerüljön minden hatalom, ismét elárassza az országot a korrupció, a sajtóból folyó hazugságáradat és gyűlöletkeltés. Ehhez Polt Péter legfőbb ügyész leváltása és egy (vagy több?), pártoktól teljesen független korrupcióellenes ügyészség felállítása az első lépés. A közösen felállítandó ügyvivő kormánynak helyre kell állítania a demokráciát, a jogállamot, a piacgazdaságot és az európai integráció iránti elkötelezettséget. Ebben pedig az ellenzéki pártok meg tudnak állapodni. Éppen azért bízom bennük, mert ők nem bíznak egymásban.

  1. Mi van, ha nem sikerül?

Tisztában vagyok a kihívással és a nehézségekkel, de a nemzet érdekében nem szabad a feladattól meghátrálnunk: akik egyszer már megfogtuk egymás kezét, soha többé ne engedjük el! Minden nappal egyre többen vagyunk, és bízom abban, hogy április nyolcadikán elegen leszünk. Előfordulhat természetesen, hogy a hatalom ezt megakadályozza: hazugsággyáraival, választási bizottságaival, korlátlan erőforrásaival ez sem zárható ki. Ez sem változtat azonban azon a tényen, hogy egy összefogott ellenzékkel, egy hihetetlen bátorságot és radikális akaratot felmutató magyar nemzettel szemben már nem folytathatják ott a lopást, a megfélemlítést, és a hazudozást, ahova eddig eljutottak. Ha az ellenzéki pártok mégsem értik meg a nemzet egybehangzó akaratát, akkor a választás után új jobb- és baloldali ellenzéki pártok alakulnak majd, akik megfelelnek majd ennek az akaratnak. A választás tehát mindenképpen sorsfordító lesz a magyarság életében. Bebizonyosodhat, hogy a politika túl fontos ahhoz, hogy politikusokra bízzuk: minden igaz magyar ember menjen el szavazni, buktassuk meg együtt a maffiaállamot!

18.4.8: remélem erre a napra éppoly büszke lesz majd a nemzeti emlékezet, mint 1848. március 15-re!


Rendszerváltás
Scroll Up